Viharos vizeken

Szerző: Ézsiás Erzsébet
A kiadás elérhető. Rendelje meg most!
Bruttó ár: 3300 Ft
Bevezető, ajánló

Hajlíthatatlan gerincű székely-magyar nemes szól hozzánk és elevenedik meg ebben a könyvben, aki veleszületett hajlama, tehetsége, szorgalma és kötelességtudata révén immár több mint fél évszázada a magyar műszaki tudományok jelentős eredményeket felmutató alkotója, mérnök generációk nevelője, a tiszta közéletiség elkötelezett harcosa, szókimondó és keményen ítélő kivételesen bátor ember.

A 20. század túlságosan gyakran állította a valami jobbra törekvő európai embert – a szovjet uralom alá kerülteket pedig kétszeresen is – súlyos, olykor hamis dilemmák elé: a jó ügy feladása, vagy görbe utak választása.  A helyes út megtalálása intelligenciát és megfelelő tudást, tapasztalatot feltételez, mert ehhez feddhetetlen életvitelű és tiszta erkölcsi alapokon álló, belülről vezérelt emberre van szükség, aki elutasítja a hamis kompromisszumokat és felismeri, és azt is teszi mindenkor, amit éppen kell. Ha nem lett volna ilyen embertársunkból is sok, ma még mélyebben lennénk, és az egyre szövevényesebb globalizált válságunkban talán még reményünk sem lenne arra, hogy egyszer mégiscsak újra rátalálunk a valamennyiünk számára járható és ezért végül majd helyesnek bizonyuló útra. De ha voltak is sokan, és aligha vannak ma kevesebben, gyakran mégis úgy érezzük, hogy túl keveset látunk, túl keveset ismerünk közülük. Vajna Zoltán e könyv lapajin megismerhető életútja, és elbeszélésében a sokszor zord háttérből előtűnő szereplők Erdélyben és Magyarországon, a családban és közéletben, nem egy ilyen példát állítanak elénk. 

Kosár

 x 
A kosár üres

Élettörténet írás

Életrajzát könyv formájában ajándékozhatja szeretteinek! Ön csak elmeséli életét, mi megírjuk és egyedi tervezésű könyvben átadjuk!

Tudjon meg többet itt

Bejelentkezés